Első állomás - egy igazi gasztrokontár

Drága barátnőmmel hirtelen ötlettől vezérelve, kilépve a hétköznapok sokszor monoton és unalmas mókuskerekéből, úgy döntöttünk, hogy igazán megérdemlünk egy csajos estét és a nyár zárásaként elbúcsúztatjuk egy jó pizza társaságában sosem létező bikinialakunkat. Egy jó hangulatban elfogyasztott vacsora rendkívül szívmelengető érzés tud lenni egy hosszú nap után. 

Itthon tehát lefektettem a gyerekeket, érzékeny búcsút vettem a férjemtől és nekiindultam jól megérdemelt kalóriabombáim felé, tette ezt drága barátnőm hasonlóképp mit sem sejtve, hogy a vendéglátó egységben mily érdekes kiszolgálásban és ételekben lesz részünk.

Nos hát kis kalandunk akkor vette kezdetét, mikor megérkeztük Hatvan kissé kieső részén fekvő, az emeletes házak gyűrűjében elhelyezkedő, kisteraszos étterembe, jól eldugva a plüsszöldséges abc mögött.

Beléptünk a helyre és egy idős házaspáron kívül, akik szerényen fogyasztották vacsorájukat hullacsendben, melyet a rádióból szóló zene, amit csak egy lépés választott el a mulatóstól, tört meg, mindeközben pincének nyoma sem volt.

Körültekintve megállapítottuk, hogy jobb lesz nekünk kint a teraszon, végül is nyár van, illetve kevésbé preferáljuk a mulatóst mint az említettek. 

Kitelepedtünk hát a teraszra, majd tíz perc elteltével megérkezett a pincér fiú, akit körülbelül úgy tudnék jellemezni, hogy valószínűleg vagy legalábbis nagyon remélem, hogy ez csak egy nyári munka volt számára és nem hivatásszerűen űzi majd a jövőben. Nyurga termetével felénk magaslott és pelyhedző bajsza alól érdekes morajlás jelezte, hogy megérkeztek az étlapjaink. 

Első körben limonádét rendeltünk, majd jeleztük az úriembernek, hogy ne aprózza el, ha lehetséges fél literes kiszerelésben szeretnék azt a szedres limonádét, mire közölte, hogy alapból fél literesek a limonádéik, aminek rendkívül örültünk.

Nos a kapott "üdítő" épp annyira nem volt limonádé, mint amennyire szedres limonádé, és a két és fél decis bögrére tekintve igencsak meglepődtünk. Lehetséges, hogy ő fejben összeadta a kettőt és így jött ki a fél liter, bár kétlem. A limonádés bögre édes volt, csak, hogy valami pozitívat is írjak, a most annyira trendinek számító kockás tekerős szívószálas megoldásával, de a tartalmát még kielégítőnek sem mondanám. Annyi pénzért amennyiért kihozta elénk azt a szódavizet, aminek az aljára kedvesen leült a legolcsóbb málnaszörp ( jelzem, hogy málna, nem szeder, ahogy a rendelésünk szólt) citromlének nyoma sem volt. Nos a limonádéba én elvárhatónak érzem a jégkocka citromkarika, menta jelenlétét, mondanom sem kell, ez nem volt, helyette kaptunk pár darab mirelit málnát a tetejére, amire csak egy szavam volt " esztétikus".

Nagy nehezen megszületett a döntés, lemondtunk a pizzáról, helyette a nevük alapján jónak ígérkező husikákat rendeltünk körettel, ami szintén nem volt egyszerű.

Az én rendelésem füstölt sajttal brokkolival töltött csirkemell volt grillezett zöldségekkel, Niki barátnőmé pedig egy barackkrém leves, majd csőben sült sajtos fokhagymás csirkemell, s szerény elképzelése szerint szintén grillezett zöldséggel kérte volna, azonban elkövette azt a nagy hibát, hogy megkérdezte, mégis milyen zöldségeket rejt magában rendelésünk. 

Nos a válasz egy nyálfröccsentős idézem, " Pfffff.... Nemtom" volt, amitől annyira meglepődtünk, hogy annyit tudtunk csak kinyögni, hogy "Akkor kérlek menj és kérdezd meg".

Vissza is tért rövidesen a pincérünk és mint amikor magyarórán a kínkservesen bemagolt verset mondod a vasszigorú tanárerőnek  az ég felé nézve majdhogynem dadogva sorolta a zöldségeket, miszerint gomba, uborka, paradicsom, hagyma.  Az uborka csak nekem fura?

Niki végül rizi-bizi mellett döntött, talán helyesen, míg én maradtam az eredeti tervemnél.

Megérkezett a barackkrémleves , amit kedvesen lecsaptak az orra elé, úgy, hogy az épp hogy nem csapott ki, és ne haragudjatok, hogy nem tudok fényképes bizonyítékot közzétenni róla, de oly annyira sokkoló volt, hogy a nagy meghökkenésünkben elfelejtettünk képet készíteni róla. Kihoztak Niki elé egy igazi mély menzás tányért, a maga bájával együtt még nem is lett volna akkora probléma, azonban a tartalma kissé kiábrándító volt. A tányér színültig töltve egy halványan sárgás habos löttyel, amivel egy iskolás csoport jól lakott volna, s ennek tetejére egy koránt sem ízléses tejszínhab kúpocskát helyeztek, se nem középre, se nem a szélére, valahogy úgy, ahova esik alapon. Az ízére én ugyan nem tudok hivatkozni, azonban drága barátném jól leírta a a tapasztaltakat. Elmondása szerint egy konzervbarack elturmixolva egy kis tejjel volt a tányérjában, szintén szép összegért. Már alig várjuk a husikat!

( a kép a tálalást szolgálta illusztrálni)

Három kanál után úgy döntött, hogy ezt nem eszi meg, majd kissé eltolta maga elől és hátra dőlt. Mindeközben mi beköltöztünk mert lehűlt az idő. A pincérünk háromszor jött közel lesett bele a tányérjába feltűnően, majd szó nélkül távozott, míg nem végül odajött és mormogott valami olyasmit, hogy készen vannak az ételeink, hozná, de..... Mit csináljon a levessel?

Nos erre a kérdésre mi fel kaptuk a fejünket és egy érdekes párbeszéd vette kezdetét:

Pincérke:

-Nem kéri már a levest?

Niki:

- Nem köszönöm szépen!

Pincérke:

- Akkor én most mit csináljak vele? Becsomagoljam?

Niki:

- Nem kérem köszönöm.

Pincérke:

- Akkor most nem ízlett?

Niki:

- Nem igazán, elnézést!

Pincérke:

- Akkor most öntsem ki?

Niki:

- Hát én azt nem tudom, hogy te mit csinálj vele, de én nem kérem!

Pincérke:

- Jó!

Majd zavartan felkapta a levest és elvitte, rövidesen érkezett a második fogás.

Kiértek az ételeink, amik első ránézésre gusztusosak voltak, de a látszat senkit ne tévesszen meg.

Talán Niki most jobban választott, mert  csőben sült  fokhagymás csirkemelle, azon kívül, hogy nem sikerült túl esztétikusra csőben sütni és kimaradt belőle a fokhagyma ehető volt, a rizi-bizi pedig egy újragondolt formában került tányérra egy hatalmas adag párolt rizs és mert borsó nélkül nincsen rizi-bizi azt félig megfőzve a tetejére borították.  

Én kissé mellényúltam. Még a füstölt sajttal és brokkolival töltött csirkemellemmel azon kívül, hogy túlsütötték nem volt gondom, de a grillezett zöldségeket a mai napig nem tudom hova tenni. 

A következőt kell elképzelni, már amikor elém rakta kedvenc pincérünk a tányérom, észre vettem, hogy az egész valami piroskás lében úszik, majd amikor jobban szemügyre vettem fény derült a szomorú igazságra. Nos, a zöldségeim sosem láttak grillt, vagy grillserpenyőt! A lé megfejtése pedig  egy kis paradicsomos lecsóalap, melyben jól átforgatott majdnem teljesen nyers gomba darabok úsztak, amiket négy felé kellett vágnom, hogy elférjenek a számban, mindezt követte a nyers uborka, a  félig nyers hagyma, és az annyira szétfőzött a paradicsom és paprika( kész is a lecsó), hogy kanállal kellett volna ennem nem pedig késsel villával.

A díszítés mindkettőnknél hasonlóan egyenesen mesteri volt a hatalmas szelet zöld erős paprikával, ami elfedte az ételek felét, és amit  jól meghempergettek pirospaprikában, hogy fokozzák az érzéki hatást!

Hozzátenném , hogy az ételekhez kihozott evőeszközök alatt a szalvétám zsíros volt...

 

Nos, mivel éhesek voltunk, a tányér nagyja elfogyott, és épp hogy letettük a kést és villát, már jött is a barátunk, a következővel:

-Hozhatom a számlát?

Hé-hé-hé

Szerintem ilyenkor szokás megkérdezni, hogy hozhat e még valamit, esetleg desszertet ajánl. 

Nos erre ő nem volt kíváncsi, és szerintem nem volt tisztában a náluk található desszertkínálattal sem. Mi azonban túljártunk az eszén, mert kértünk két palacsintát Niki párjának elvitelre. Jött a szokásos eget bámulós felsorolás, a palacsintatöltelékeket illetően. A megfelelő (kakaós) kiválasztása után gyorsan kézhez kaptuk őket és a számláinkat. Én kártyával fizettem, míg Niki készpénzzel, ez utóbbi annyi nehézséget okozott a pincérnőnek, akiről sok szó nem esett eddig, mert a konyhából kiszűrődő vihogás bővel elég volt, "szolidan" a maga "érzéki" stílusában az orruk alá nyomta a számláinkat. Elvette Nikitől a kp-t és mivel nem jeleztük felé, hogy kívánunk nekik borravalót hagyni mindezen ételek és felszolgálás után, nagyjából tíz percig kotorászott a pénztárcájában, majd durván Niki elé csapta a visszajárót csupa apróban, amik csak úgy csörömpöltek az asztallapon, egy "Tessék!" kíséretében, majd a nyugati boszorka stílusában ( mi odaképzeltük a seprűt is) sarkonpördült és elviharzott a konyhába.

Ó , Brávó! Komolyan! 

Az étterem küllemével a kedvesen vidékies hangulatban berendezett belső terem (termecske) és a kedves kis terasszal nem volt gondunk. A pultra tekintve azonban több észrevételünk is volt, egyfelől hogy sosem láttál pincért mögötte, azok valahogy valamilyen varázslat folytan néha csak úgy előkerültek a konyhából, de jól látszott, hogy a pult nem a kedvenc helyük. Bár ha ott szobroztak volna, se láttak volna ki nagyon a sok műanyag tálca, s az azokra ráhajított rongy, vagy éppen a különböző italfogyasztására alkalmas pohár, ezer darab poháralátét és egyéb érdekesség mögül.

Mi remekül szórakoztunk mindent összevetve!

Nem azért indultunk, hogy ezt most mind leírhassuk Nektek, csupán egy kellemes vacsorát akartunk eltölteni egymás társaságában, azonban ez olyannyira fergetegesre sikerült, hogy eldöntöttük, küldetésszerűen végigjárjuk szerény városunk összes éttermét, kávézóját és vendéglátó egységét, hogy arról egy csöpp kis beszámolót írhassunk a magunk és akár a Ti szórakoztatásotokra.