A szivárvány túloldalán

Már olyan rég óta kavarognak bennem a különböző gondolatok és érzések, hogy úgy döntöttem, legjobb lesz ha kiírom magamból a megannyi történést, ami az elmúlt időszakban körülvett.
Hol is kezdjem, talán a legelején, ott, hogy egy ambíciókkal és álmokkal teli fiatal lány maga mögött hagyva fővárosunk izgalmas és lehetőségekkel teli forgatagát szerény, de annál édesebb kisvárosunkban próbál helyet találni magának. És ez a helykeresés, vagy nevezhetném önkeresésnek is, nem egyszerű dolog, már csak azért sem, mert hát mi az, ami egyszerű mostanában.

Volt egy valami, ami betonszilárdsággal tartotta egybe a dolgaimat és vezetgetett, mindeközben meghagyva nekem a kellő szabad mozgást, és ez nélkülözhetetlen a mai napig, vagyis inkább valaki,  akivel összekötöttem az életem. Tehát ezzel meg is vagyunk, ez rendben is van... kipipálva.
Ott folytatnám, hogy saját vállalkozásba kezdtem, ami valljuk be szerény kis hazánkban nem mondható épp egy könnyen ment dolognak, főleg ha az ember lánya saját kis kuporgatott "vagyonából" igyekszik eget rengető kreálmányt létrehozni, s a saját magával szemben állított elvárásai szerint, azt méltóképpen véghezvinni, hogy a híre annak a dolognak, amit alkotott ledöntse a városfalakat és messze repüljön a szél szárnyán, amennyire csak tud. Nos, hát döntött is meg nem is...

Éppen belemelegedtem volna a divattervezésbe, amikor az élet az egyik legcsodálatosabb dologgal jutalmazta meg szerelmünket, amitől én, ahogy azt illik az első trimeszterben, padlót fogtam és a businessnek annyi volt. Semmi gond, mint mindenen , ezen is túllendültünk és gömbölyödő pocakkal igyekeztem összekaparni a VL hamvakat, inkább kisebb mint nagyobb sikerrel, bár jelentősen megnőtt az érdeklődők száma, ez nem volt egyenes arányú a forgalommal. Voltak jó húzások, kisebb kollekciók, amik éppen, hogy szinten tartották a működéshez szükséges feltételeket, de nyilván ez nem elegendő ahhoz, hogy valamit tiszta szívvel könnyek nélkül csinálhassunk.
Próbálkoztam én, de tényleg, és amibe szerelmes lettem, azt ment is szépszámmal, de amit azért készítettem, hogy a hétköznapi ember is találjon magának kedvére valót na az most bedobozolva áll a raktárban. Ilyenkor jön az újragondolás...

Megszülettek az ikrek, és épp, hogy felocsúdtam a szülés után már ültem is le a dolgozóasztalomhoz, hogy valami hihetetlent alkossak ... "megint". De az ihlet nem akart jönni, fáradt voltam...
Hibák hibára halmozás következett és a jó dolgok eltűntek. Itt lehet rám haragudni, hogy ott a két gyerek, és, hogy az a legnagyobb dolog az életben, de annyira az elején voltam még az álmom megvalósításában, hogy azt, amit addig elértem minden erőmmel igyekeztem megtartani, annak ellenére, hogy közben a legnagyobb átalakuláson ment át az életünk és családdá váltunk, amivel bizony munka van, kőkemény munka. És én kimerültem, testileg és lelkileg egyaránt...
Elfogott a bánat és a bizonytalanság érzése, hogy hogy lesz ezután. A showroom, amivel hónapokig dolgoztunk, majd összesen 5 hónapot volt nyitva, majd én kiestem a lendületből. Kiestem, elestem, és nagyot puffantam.

Jöttek a próbálkozások, új iránykeresés, mert hát olyan nincs, hogy sehogy sincs.
Számos lehetőség talált be, vagy találtam meg, de a kezdeti lelkesedés csúf , de igaz tanulsággal záródott, melyben kiderült ki az, aki velem és ki az, aki ellenem van. Természetesen levontam a következtetést és az egyik jelentősebb projectem után nagy elhatározásra jutottam. Volt a Hölgyfórum program, amiben szivem, lelkem, pénzem benne volt, de az érdeklődés hiánya nagy úr, és ami nem megy azt én már nem erőltettem, tanulván a korábbi szituációkból. Vége lett valaminek megint, aminek az ötlete és kidolgozása egy élmény volt, de nem volt mögötte a kellő magabiztosság a véghezvitelhez, no meg az idő... a fránya idő, mert hogy az én izgága természetemhez híven babázás közben varrtam és programot szerveztem és megint elvesztem...

Elvesztem... mindeközben  mentek a dolgok tovább a saját kis rendjük és módjuk szerint, de a körülmények valahogy összejátszottak ellenem és a többszöri hibás anyagszállítmány, későn érkező áru, hibás kivitelezések, amik okát magyarázni már nem érdemes, mert mindenre van ok és okozati megfelelő.
Került, amibe került, újabb tanulság, újra megfizettem az árát, menjünk tovább...

Mindemellett a fáradtság ami éppen bennem újabb és újabb rekordokat döntött blokkolta a  kreativitásom és képtelen voltam tervezni, egyszerűen nem ment. Az üres lapok meredtek rám, miközben görcsösen fogtam a tollat, hogy odafirkantsak valami "világrengetőt" de legalább valami olyat ami hordható, de nem ment.
A sok sírás és elkeseredés, a virrasztások, a fölöslegesnek hitt munka, új kapcsolatok születése majd elengedése egy dolgot eredményezett, hogy rájöttem mindent elölről kell kezdenem. Teljesen előlről, onnan, hogy a kislány kitalálta, hogy ő divattervező lesz.
Így hát vettem egy nagy levegőt és elkezdtem pihenni, csak a férjemmel és a gyerekekkel foglalkozni. És tudjátok mit, megérte... Könnyebb a lelkem attól, hogy elengedtem azt a sok dolgot, amibe görcsösen kapaszkodtam. Elengedtem a rosszindulatú pletykákat, a képmutató emberekkel való kapcsolatom már nem nevezhető kapcsolatnak, és csak pihenek. Most hagyom, hogy a dolgok jöjjenek felém, és nem én szaladok mindennek az elébe. És ez most nem egy #gondolkodjpozitívan önámítás, ami most annyira divatos lett, csak a saját tapasztalataim összegzéseinek eredménye.

A rosszindulatú pletykagyártóknak meg csak annyit, hogy ha Te majd a saját háztartásodat vezeted( nem otthon anyuci főz rád), miközben boldog családi életet élsz a férjeddel és a gyerekeiddel, ellátod az ezzel járó feladataidat, és mindeközben igyekszel megőrizni a nőt is, és ezek mellett még magabiztosan irányítod a saját magad által létrehozott vállalkozásodat, akkor majd üljünk össze egy kávéra, hogy hogy megy a dolog...