A Nyuszi hozta
Rohanó világunkban... így kezdődnek a közhelyekkel teletűzdelt cikkek, arról, hogy ma mennyire fel vagyunk pörögve, és mégis mennyire nincs időnk semmire. Minden pillanatunkban, talán az alváson kívül a virtuális világ fogságában vagyunk,s noha ezt nem is érezzük, teljesen a részünké vált. Elszigetelve egymástól a magunk buborékországában a valótlanról álmodozva szaladunk át a napokon, és nem állunk meg egy pillanatra sem, hogy kifújjuk magunkat.
Elmúlt a húsvét, gyorsan elillant, de mégsem éreztem azt a szokásos lángoló mókuskereket magam alatt, s hogy miért nem?
Kezdem az elején.
A húsvét hétvége előtt két nappal, ami most csütörtökre esett, a fiúkkal épp kinn bóklásztunk az udvaron, ki erre, ki arra, a telefonom bekészítve a kerti dohányzóasztalra( s hogy ezt miért emelem itt ki, annak később lesz jelentősége), amikor megérkezett a férjem az apai nagymamámmal, akit ha tehetjük és időnk engedi elhozunk pár napra, hogy kicsit együtt legyen a család.
Tehát begördül az autó a ház elé, a két gyerek ordítva szalad a kapuhoz, mert tudják, hogy megérkezett "Dédimammama" , ahogy ők hívják, s nagyanyám széles mosollyal fürgén száll ki az autóból, majd kapja fel őket olyan fiatalos hévvel, hogy azt jó páran megirigyelnénk.
És indul a buli, merthogy nagyanyám jó falusihoz híven- a szó jó értelmében- meg sem áll egy pillanatra, úgy sürög forog, pillanatok alatt rendbe kapja a házat.
Itt volt csütörtöktől vasárnapig és kertészkedtünk, ültettünk, főztünk,vendégeket fogadtunk, nyársaltunk, rengeteget játszottunk a fiúkkal, beszélgettünk mindenről, az elmúlt dolgokról és a jövőről. Mindent együtt csináltunk, a házimunkáktól kezdve a gyerekek körüli teendőkig, de így nem tűnt terhesnek egy cseppet sem, s olyan hamar megvoltunk mindennel, hogy bele se melegedtünk igazán. Annyira elvoltunk, hogy eszembe sem jutott semmit lefotózni, csak nevettünk, ettünk, jóllaktunk és újra nevettünk, amíg néztük a fiúkat, ahogy egymással játszanak és az új "nyuszihozta" játékokkal, így bocsájtsátok meg nekem, hogy csak kedvcsináló képpel teszem teljessé ezt a húsvéti összegzést, amit a jóságos pinterest szolgáltatott nekem, s nem saját pillanattal, mert azt inkább megéltük.
Egy valamit nem csináltam ezekben a napokban... nem emeltem fel a telefont, csak este 10 percre, hogy megnézzem keresett e valaki, s csodával határos módon nem hiányzott. Sőt, jól esett a csend. Nem az a fajta, amire először gondoltok, mert a fiúk mellett nem nagyon tudom mi az, hanem inkább az az érzés, hogy mégsem vagyunk összenőve a készülékeinkkel.
Ez lenne a titok, visszacsöppenni a valóságba és együtt lenni?
Mégis a laptopomon gépelem a bejegyzést, amit majd megosztok itt is ott is... és az igazság valahol félúton lehet.
Elmúlt a húsvét, gyorsan elillant, de mégsem éreztem azt a szokásos lángoló mókuskereket magam alatt, s hogy miért nem?
Kezdem az elején.
A húsvét hétvége előtt két nappal, ami most csütörtökre esett, a fiúkkal épp kinn bóklásztunk az udvaron, ki erre, ki arra, a telefonom bekészítve a kerti dohányzóasztalra( s hogy ezt miért emelem itt ki, annak később lesz jelentősége), amikor megérkezett a férjem az apai nagymamámmal, akit ha tehetjük és időnk engedi elhozunk pár napra, hogy kicsit együtt legyen a család.
Tehát begördül az autó a ház elé, a két gyerek ordítva szalad a kapuhoz, mert tudják, hogy megérkezett "Dédimammama" , ahogy ők hívják, s nagyanyám széles mosollyal fürgén száll ki az autóból, majd kapja fel őket olyan fiatalos hévvel, hogy azt jó páran megirigyelnénk.
És indul a buli, merthogy nagyanyám jó falusihoz híven- a szó jó értelmében- meg sem áll egy pillanatra, úgy sürög forog, pillanatok alatt rendbe kapja a házat.
Itt volt csütörtöktől vasárnapig és kertészkedtünk, ültettünk, főztünk,vendégeket fogadtunk, nyársaltunk, rengeteget játszottunk a fiúkkal, beszélgettünk mindenről, az elmúlt dolgokról és a jövőről. Mindent együtt csináltunk, a házimunkáktól kezdve a gyerekek körüli teendőkig, de így nem tűnt terhesnek egy cseppet sem, s olyan hamar megvoltunk mindennel, hogy bele se melegedtünk igazán. Annyira elvoltunk, hogy eszembe sem jutott semmit lefotózni, csak nevettünk, ettünk, jóllaktunk és újra nevettünk, amíg néztük a fiúkat, ahogy egymással játszanak és az új "nyuszihozta" játékokkal, így bocsájtsátok meg nekem, hogy csak kedvcsináló képpel teszem teljessé ezt a húsvéti összegzést, amit a jóságos pinterest szolgáltatott nekem, s nem saját pillanattal, mert azt inkább megéltük.
Egy valamit nem csináltam ezekben a napokban... nem emeltem fel a telefont, csak este 10 percre, hogy megnézzem keresett e valaki, s csodával határos módon nem hiányzott. Sőt, jól esett a csend. Nem az a fajta, amire először gondoltok, mert a fiúk mellett nem nagyon tudom mi az, hanem inkább az az érzés, hogy mégsem vagyunk összenőve a készülékeinkkel.
Ez lenne a titok, visszacsöppenni a valóságba és együtt lenni?
Mégis a laptopomon gépelem a bejegyzést, amit majd megosztok itt is ott is... és az igazság valahol félúton lehet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése